Lázár János és Soros György eltitkolt találkozója

Lázár János fotó: Reviczky Zsolt, Népszabadság

2017.06.20. 10:12

Az Index számolt be arról miként fordulhatott elő az, hogy Soros György bizony igen büszke volt Lázár Jánosra, sőt még találkoztak is, meg segítettek is egymásnak. Igen, az a Soros, meg az a Lázár.

Nem véletlen névegyezésről van szó, hanem egy valóban megtörtént esetről. Soros György a kolontári vörösiszap-katasztrófa után azonnal utalt egymillió dollárt az áldozatok megsegítésére a magyar kormánynak, majd 2010 őszén a friss kétharmados Orbán Viktor a Parlamentben fogadta is, és ahol kedélyesen elfecsegtek, talán még fel is idézték a Soros-pénzből megtámogatott angliai éveket is, melynek a miniszterelnök annyi mindent köszönhet.

17545962 bb4a696da03116bf55c2da2537c02bb6 wm
Az Orbán-Soros találkozón (2010) készült kép (MTI) – nem sokkal a kép elkészülte után Soros fogadta Lázárt

Amiről kevesen tudnak viszont, hogy:

Ugyanakkor Soros György találkozott Lázár János miniszterrel is, aki a kiemelkedő eredményeket elért hódmezővásárhelyi deszegregációs programját prezentálta Sorosnak, aki nagyra értékelte a polgármester elkötelezettségét

idézte fel a Népszavában Soros budapesti látogatásának programját Koncz E. Katalin, a Nyílt Társadalom Intézetek igazgatója.

57689351

Na álljunk meg mi van?

Lázár épp akkoriban vált meghatározó figurává, addig ugyanis nem tudta senki, hogy ki ő, és mit akar, Soros mégis találkozott vele, majd az Indexnek adott interjújában elismeréssel beszélt róla:

„Külön találkoztam Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterrel, aki nagyon sikeresen dolgozik a roma és a szegény gyerekek integrációján.”

Az ember nem hisz a szemének. Egyfelől a ‘mi’ Lázárunk biztos nem csinál ilyet, de ha meg még csinálna is ilyen deszegregációs izéket akkor is biztosan nem találkozna a patással. És még a patás méltatja is! Ez valami liberó hazugság.

Jó persze ne azt képzeljük, hogy Lázár a saját pénzén vett plüssállatokkal, meg mikuláscsomaggal turnézott a vásárhelyi szegénytelepen. Lázár polgármester volt ott akkoriban, a találkozót pedig azért szervezték meg, mert a hódmezővásárhelyi integrációs program megvalósulását komolyabb összeggel támogatta a Soros György által alapított Roma Oktatási Alap, mely emellett szakmai segítséget is nyújtott.

A Lázár vezette önkormányzat viszont közreműködő volt, a város ugyanis a programhoz igazította az oktatási rendszerét, melynek már rövid időn belül meg lett a pozitív eredménye, sőt egy darabig úgy tűnt, hogy a Magyarországon megvalósuló felzárkóztatás egész Európában követendő példa lehet.

Így történhetett meg az, hogy Hódmezővásárhely egy bezzegváros lett, egy követendő példa – ha csak rövidke időre is.

Aztán meg lófasz

Ahogy arra az Index is rámutat, egyszercsak a semmiből megjelent a Sorosozás. A párt akkori lakájmédiája, a Magyar Nemzet ugyanis 2010 őszén lehozott egy cikket („Folytatódik a romáknak szánt pénz herdálása?” címmel) melyben már ekézik Soros György Roma Oktatási Alapját, a programot, meg úgy mindent.

Sokallják a „valamilyen” tanulmányokra fordított pénzt, megy már az uszítás, emeszpézés, meg liberálisozás, Soros bácsi meg szépen lassan elkezdett kiszőrösödni mint szar a pincében, megszarusodtak a lábai, melyekből lassan paták lettek, és hát kezdett is elsüllyedni, le a lávás, kénköves pokolba, hogy ott magyarokat egyen, meg turulmadarat. Szóval ott elgurult a gyógyszer, és a szegények felzárkóztatása hiába haladt egy rövid ideig jó úton, 2010 őszén már eldöntötték a fiúk, hogy itt ilyen szarságokkal nem fognak foglalkozni.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!