Bomlás a Fideszben: egy képviselő szembeszegült Lázárral – mi lesz vele most?

Akármekkora egység van a kormánypártban, néha az áttörhetetlennek tűnő gátak is megszakadnak, ha valami eszement ötlet hallatán egy-egy képviselő kitálal. Így történt ez Lázár János esetében is, aki a Fidesz új panelprogramját próbálta meg jó ötletnek eladni. Nem jött össze…

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy a kormány nagyszabású panelátalakítási terven dolgozik. Lázár János jelentette be, hogy a kormány segíteni szeretne azon a problémán, hogy a nyáron a felsőbb szinteken nagy a forróság, ezért elbontanák azokat, az ott lakókat pedig kertes házakba költöztetnék – írja az Index.

Egyelőre nem tudni, hogy a panelokkal teli városrészek lakói mit szólnak az ötlethez. László Tamás, Rákospalota fideszes országgyűlési képviselője azonban meglepő keménységgel kritizálta párttársa, minisztere panelbontásos bejelentését. A 12. perctől kezdődik a paneles rész a beszélgetésben.

A helyi fideszes képviselő mindezt nem tartja olyan jó ötletnek. Részletek a videóban.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!