Szervátültetett sportolók: Egy rendhagyó világjáték – magyar remények

Jövő vasárnap kezdődik a spanyolországi Malagában a szervátültetettek 21. világjátéka. A versenyen 52 magyar sportoló vesz részt, akik folytatnák a hagyományosan jó szereplést.

Újabb megmérettetésre készülnek a szervátültetett sportolók – június 25-től kezdődik a spanyolországi Malagában a szervátültetettek 21. világjátéka. Az 1978 óta megrendezett verseny célja, hogy az új életet kapó sportolók is megmérethessék magukat. A magyarok hagyományosan jól szerepelnek.

Az elmúlt világjátékokon mindig a legjobb 5-ben volt Magyarország, ezt a pozíciót meg kell tartani most is, mert a szervátültetett sportban elért eredmények is hozzátesznek a magyar sportdiplomácia eredményeihez, és fontos hogy mi ott legyünk, a Hungary felirat az ott legyen az első 5 között. Úszásban, atlétikában, asztaliteniszben erősek vagyunk, ebben biztosan jól fogunk szerepelni, remélem, bocsában és röplabdában is tudunk jó eredményeket hozni, majd meglátjuk, bízzuk egy most már a sportolókra így egy héttel az indulás előtt” – vázolta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

(kép: illusztráció)


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!