Ilyet fideszes politikus még nem mondott a magyar egészségügyről!

2017.06.19. 9:55

A Magyar Narancs szúrta ki azt a sületlenséget, amit Kövér László tegnap, a kelet-közép-európai és Kína egészségügyi minisztereinek budapesti találkozójának gálavacsoráján tartott tegnap köszöntőbeszédjében elmondott;

“kiemelkedő Magyarország teljesítménye az orvosképzésben, a gyógyszergyártásban, a járványügyi ellátásban, vagy a természeti kincsként kezelt gyógyvizeink használatában, és

a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre.”

Na most ezzel csak az a gond, hogy aki már látott kórházat, rendelőt, stb. belülről, és nem csak a közmédiát bámulja egész nap, az kínjában a térdét csapkodja, mert erre már nem lehet mit mondani.

De miért mondott ilyet? Csak találgatni tudunk. Na most vagy az van, hogy Kövér László nem ebben az országban él, és készséggel elhiszi amit hazudnak neki, hogy bizony itt minden rendben van, vagy egész egyszerűen hazudik. (Azt nem feltételeznénk, hogy nem fogja fel a körülötte történő dolgokat.)

Ennyi marhaság mellé azért még az MTI-n is megtolták a házelnök urat, a távirati iroda tudósítása szerint Kövér László elmondta azt is, hogy:

 

„Magyarország 2010 óta nagy lépéseket tett meg az egészségügy területén is. A 2011-ben elfogadott új alaptörvény például a huszonegyedik századi kérdésekre is tekintettel megteremtette az emberi test védelmének kereteit, bioetikai alapjait.”

 

A kórtermekből lehulló vakolat, a várólisták, az adósságok, az orvoshiány persze akkor ezek szerint ugyanúgy hallucináció, mint az, hogy az orvosok a műtétek előtt nem tudnak megfelelően bemosakodni, vagy az, hogy napokig feküdhetnek a hullák a mosdóban, mert azt senki nem veszi észre. Minden rendben van. Sőt. Minden világszínvonalú.

A szomorú az, hogy a fideszes politikusok valóságérzékelése a hatalmuk féltése érdekében annyira megváltozik, hogy hiába tud bárki kapásból 10 súlyos problémát felsorolni csak egészségügy témakörben, odáig jutottunk, hogy még ők néznek hülyének minket.

“Most nekem hiszel vagy a szemednek?”


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Minden vélemény számít!