Munkaebédnek álcázva újraválaszttatta magát a saját embereivel Farkas Flórián

Két összeillő ember

Farkas Flórián tegnap este Kisújszállásra invitálta a Lungo Drom azon képviselőit, akikről tudja, hogy feltétlen hívei. Két falat között gyorsan tisztújító küldöttgyűlésként határozta meg az asztaltársaságot és megválaszttatta magáét.

A RomNet úgy értesült, hogy Flórián szigorú titoktartás mellett csak a megbízható tagokat hívta meg a taktikus falatozásra, mivel várható volt, hogy többen is jelentkeznének az elnöki posztért. S büszkén hirdetheti, hogy min dezt ellenszavazat nélkül sikerült elérnie – attól az öt csatlóstól, akiket meghívott.

S így a kis rafinált immár újra annak a Lungo Dromnak az elnökeként bujdokolhat tovább, amiben bő másfélmilliárd forint tűnt el, mint a rántotthús.

Teheti mindezt vastag bőrrel azok után, hogy a Fidesszel titokban újrakötötte a Lungo Drom nevében a választási szövetségét s ezután meghirdette, hogy a szövetségben is rendezi a sorokat – ez a legpofátlanabb módon sikerült is.

A RomNet szerint a fideszes országgyűlési pozíciót és miniszterelnöki biztosi posztot is ellátó roma politikus a sorrendezést abban látja, hogy az ellene büntetőfeljelentések tucatjait tett megyei elnököket, így Vajda Lászlót és Lakatos Oszkárt, Zala és Heves megye elnökeit, valamint az ORÖ volt elnökét, Hegedüs Istvánt vitatott körülmények között kizárták a szervezetből, és egyetlen rendezvényre sem engedik be őket.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a két szervezet közötti együttműködés megújítására utalva a napokban az atv.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy addig, amíg a Lungo Drom megválasztja elnöknek Farkas Flóriánt, így a cigányok és a szervezet bizalmát élvezi, addig a Fidesz és ő is bízik benne.

Farkas Flórián állítása szerint a Lungo Drom ma a legnagyobb létszámú magyarországi cigány szervezet, amelynek tagsága meghaladja a 34 ezret.

Közelednek a választások, hagyd a csudába azt a másfélmilliárdot, Flóri.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!