Megszólalt Botka László is a meghurcolt Czeglédy ügyében

Az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista politikus ügyére reagált így Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, aki a párt etikai bizottságával vizsgáltatná az ügyet.

„A Fidesz kormányzása alatti hét esztendőben tucatnyi szocialista politikust hurcoltak meg koholt vádakkal. És utána több évnyi meghurcolás után kiderült, hogy semmi alapja nincs ezeknek a vádaknak, elég csak a legutóbbi évekre gondolni. Ez volt Molnár Gyula esetében, Hiszékeny Dezső esetében, Juhász Ferenc esetében, tehát teljesen érthető, hogy nagyon sokan arra gondolnak, mi is arra gondolunk, hogy a politika felhasználja az igazságszolgáltatást, és a diktatúrákra jellemző módon a politikai vitákat a büntetőjog eszközeivel akarja eldönteni.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!