Pofátlanság: az államtitkár szerint azért nem indult meg pakskettő, mert az EU szaglász körülötte

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Az ellenzék szerint a PAKS 2 beruházással egyértelműen a kormányhoz közeli nagyvállalkozók fognak jól járni, Aszódi Attila államtitkár szerint, Mészáros Lőrinc kiragadott példa, ezrek fognak dolgozni a területen.

Orbán Viktor a Roszatom vezetőivel tárgyalt szerda délelőtt, Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, a megbeszélésen áttekintették a paksi beruházás állását és egyeztettek a továbbiakban elvégzendő munkáról.

Aszódi Attila államtitkár azt nyilatkozta az ATV Start című műsorában, hogy a beruházást egyedül az Európai Bizottság vizsgálata gátolja. Úgy fogalmazott:

„Ez most ad egy újabb feladatot, meg kell nézni, hogy hogyan befolyásolja az ütemezést”

Az államtitkár azt mondta az államközi megállapodás szándéknyilatkozata szerint a megvalósítás során a beszállítók negyven százalékának magyarnak kell lennie.

Hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy csak magyar tulajdonban lévő cégek vehetnek rész, hanem úgy kell érteni, hogy Magyarországon tevékenykedő cégek.

Szél Bernadett, sajtótájékoztatóján összegezte az MVM, az atomerőmű és a Paks 2 bővítéshez kapcsolódó média- és reklámköltéseit. Azt mondta:

többek között Habony Árpád összesen több mint 1,3 milliárd forintot kapott, Csetényi Csabához 480 millió, míg Andy Vajnához 324 millió forint jutott el.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!