Ez ütős lesz: Így kell kiállni egy barátért, akit a Fidesz egy ország előtt meghurcol

Czeglédy Csaba fotó: M. Schmidt János / Népszabadság
2017.06.16. 8:25Dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd, „Amikor Czeglédyt bezárták, csendben maradtam, mert gyáva voltam” című velős blogbejegyzésében állt ki barátja mellett. A fideszes hatalom éppen készül egy koncepciós eljárásra, ám úgy tűnik, hogy Czeglédy személyében mellényúlt. Barátok, párttársak, és ismeretlenek egymás után mondják azt, hogy eddig, és ne tovább – most mind összezártak a meghurcolt ügyvéd mögött
,,Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.

Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.”

Martin Niemöller-német teológus

Több mint egy éve, hogy nem írtam blogbejegyzést, aminek két alapvető oka van: Egyrész úgy láttam, hogy inkább cselekedni kell mintsem írogatni, másrészt pedig azzal kellett szembesülnöm, hogy a fidesz maffia bűncselekményeinek írásba foglalása hidegen hagyja az embereket, mivel az a mindennapok részévé vált.

,,Polt a szocialista képviselőnek küldött levelében azt írja, hogy Mengyi és társai ellen folyó büntetőeljárásban hét embert hallgattak ki gyanúsítottként

  • különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérletének,
  • kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének,
  • hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Az ügyben öt gyanúsított esetében került sor előzetes letartóztatás elrendelésére, de jelenleg már mindegyik gyanúsított szabadlábon védekezik.

Ahogy azt megírtuk, Mengyit október elején hallgatták ki gyanúsítottként, miután a 168 Óra megírta, hogy 100 milliós uniós támogatás lenyúlási tervének volt részese. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik, hogy kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot”

Amiért most mégis írok, annak az az egyik oka, hogy megfogadtam, mindig ki fogok állni azok mellett az emberek mellett, akiket a hatalom megpróbál kivégezni, a másik oka pedig az, hogy történetesen most éppen annak az embernek próbálják átvágni a torkát, akinek sokat köszönhetek.

Húha, most jut eszembe, hogy ebben az országban nem divat kiállni olyasvalaki mellett akit milliárdos költségvetési csalással gyanúsítanak, őrizetben van, és köztudottan hasonló ügyben korábban elítélték. Bassza meg, megint elcsesztem, hát igen, sosem tudtam jól helyezkedni. Ráadásul annyira hülye vagyok, hogy még a jól fizetett kurvája sem voltam Czeglédynek, azt meg talán el sem fogjátok hinni, hogy több mint 10 éves ismeretség után az utóbbi 3 hónapban szóba sem álltam vele, egy magánjellegű konfliktus miatt. (Ennek a rendezése sem fog elmaradni, egy barátságban sem engedhet meg magának mindent az ember, de ez az ügy most nem arról szól, hogy ki-kit szeret)

Mielőtt még az okos kommentelők szerecsenmosdatással vádolnának, elmondanám, hogy a konkrét ügy elbírálása sem rám, sem más laikusokra nem tartozik, hanem egy pillanatnyilag sajnos NEM LÉTEZŐ FÜGGETLEN ÉS PÁRTATLAN NYOMOZÓ HATÓSÁGRA, ÜGYÉSZSÉGRE ÉS BÍRÓSÁGRA tartozna.

Nekem annyi az erkölcsi kötelességem, hogy elmondjam, én mit köszönhetek Czeglédynek, és felhívjam a figyelmet arra, hogy többek között mit köszönhet neki Szombathely, városunk sportja, és az ország közélete:

A sportban is azt tanították, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Csabán kívül nem ismerek a környezetemben egyetlen fanatikus ,,elmebeteget” sem, aki a félelem minden nyoma nélkül mert volna szembeszállni a fidesz maffiával.

Nagyon sok ügyben tudtunk hatékonyan együtt dolgozni és nekem is erőt és bátorságot adott, hogy azt láttam, nem csak lehetőség egy jogász számára, hanem kötelesség is a jogállam visszaállításárét folytatott küzdelem.  Sajnos nekem nem alternatíva, hogy befogjam a számat és örüljek, hogy csak a gerincemet törik el.

Bár Csabának nem a körzete, de keményen beleállt a fidesz érdekszférába tartozó környezetszennyező Falcó gyárral való konfliktusba, ahol a gyár pert vesztett ellene.

Mind a Haladás, mind a Falco sportéletének meghatározó támogatója volt:

Legutóbb azért az emberért küzdöttünk együtt akit a fideszes városvezetés szintén el akart távolítani posztjáról, mivel nem volt pártkatona.

Már magam előtt látom a sok önelégült fideszes képviselő bájvigyorát, amikor Jordán Tamásról szavaznak csütörtökön, és közben üres annak az embernek a széke, aki a legnagyobb ellenszél volt a közgyűlésben. Ne örüljetek fogalmatlanok, a saját szegénységi bizonyítványotokat állítottátok ki ezzel az üggyel is! De egyet ne felejtsetek el: ki is kell tudni menni az utcára, és az emberek szemébe kell tudni nézni!

Ahogy már korábban írtam, nem a mi dolgunk ítélkezni Czeglédy felett, megteszik majd helyettünk a Pintér-Polt-Handó három királyok, és katonáik. Én csupán arra akarom felhívni a figyelmeteket, hogy amíg Farkas Flórián, ,,Mennyi” Roland, Orbán, Mészáros, Habony, Rogán, Andy Vajna, Matolcsy, Tarsoly szabadlábon élik luxus életüket, addig az a Czeglédy, aki az elmúlt években halálra szopatta az egész fideszes rabló bandát, őrizetben van! Azt pedig jól tudjuk, hogy még ha az egész eljárás végén be is bizonyosodna az ártatlansága, addigra már karrierjét, cégeit régen tönkretették, a politikai hasznot pedig sokszorosan begyűjtötték jóakarói.

Milyen érdekes, hogy az államhatalmi megtorló gépezet egyszerre mozdult rá Simicska reklámcégére és Czeglédyre, vannak még véletlenek!

Azt azért el kell mondanom, hogy egy dolog nagyon elszomorít. Ha valamiben, abban biztos vagyok, hogy Czeglédy sem a pártjától, sem a szombathelyiektől, sem az úgynevezett ,,barátaitól” nem azt érdemli, hogy megtagadják, elhatárolódjanak tőle, és lapítsanak, mint szar a fűben. Nem veszitek észre, hogy az állampárt pont erre játszik?????!!!!!

És hogy még miért is állok ki Csaba mellett annak ellenére hogy sok mindenben nem értek vele egyet? Mert Niemöller idézete alapján biztos vagyok benne, hogy ha a fidesz maffia engem vitt volna el, most ő állna ki mellettem!

És akkor most ti is jól figyeljetek fideszes vérszívó barátaink! Ha azt hiszitek, hogy azzal, hogy Csabát bezárattátok, meg tudjátok félemlíteni az egész országot, akkor nagyon tévedtek! Ne csak forró nyárra, még forróbb őszre készüljetek! Szombathely ezek után is ugyanolyan tűzfészek marad, mint amilyen eddig volt! Ebben a városban nem fogtok sztároskodni, ezt garantáljuk nektek, MERT EZ ITT SPÁRTAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!” – forrás: http://szendro.blogin.hu/

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!