A kormánylakáj Áder elintézi Orbánnak a plakáttörvényt

Ha egyszer diktatúrát akarnak, akkor az lesz és kész – olyan nincs, hogy a Fidesz akarata ellenére holmi demokratikus szavazás érvényesüljön a Parlamentben.

Annak ellenére, hogy az országgyűlés leszavazta az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvényt, amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak, Áder simán visszaküldte az országgyűlésnek, hátha sikerül átverni.

A lex CEU-val nem voltak ilyen problémái, pedig annak érdekében tízezrek tüntettek hetekig az utcákon.

A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatban, ami megbélyegzi a kormány álláspontjával egyet nem értő vagy azt kontrolláló szervezeteket – volt már ilyen a negyvenes években – Ádernek semmi kifogása sem akadt.

Úgyhogy Áder megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a plakáttörvényt.

plakát 1

Mint írta: a törvénnyel nem ért egyet, ezért él az Alaptörvényben biztosított jogkörével, és észrevételei közlésével megfontolásra visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek s tárgyalják újra a kérdést.

Annyira fontos lehet ezzel kinyíratni Simicskát, hogy rendkívüli nyári ülés is szóba jöhet, hogy a törvényt újrafogalmazzák.

Áder szerint a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

A köztársasági elnök levelében azt írta, Magyarország független, demokratikus jogállam, amelynek alapvető követelménye a jogbiztonság. Ez pedig megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.

Kövér is megtolta Ádert rögtön s közölte: a sarkalatos törvényi részek el nem fogadása miatt értelmetlen betűhalmaz lett a megszavazott törvény.

Áder János köztársasági elnök nyilván nem tehet mást, mint hogy visszaküldi az Országgyűlés elé, és a frakció nem adja fel a tervét, hogy összegyűjtse a kétharmados támogatást – közölte.

Érdekes, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel kapcsolatban, ami megbélyegzi a kormány álláspontjával egyet nem értő vagy azt kontrolláló szervezeteket – volt már ilyen a negyvenes években – Ádernek semmi kifogása sem akadt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!