Győzike Orbántól kér segítséget: fél, hogy fejbe fogják lőni + VIDEÓ!

2017.06.15. 13:00

Gáspár Győző levélben kéri a legfelsőbb kormányzati szereplőktől, segítsenek ügyében – mely szerinte egy koncepciós ügy, melyben ő ártatlan. Mint ismeretes a Gáspárt sikkasztással és költségvetési csalással vádolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az ellene hónapok óta zajló nyomozás részeként legutóbb közel 200 millió forintot foglaltak le a lánya tulajdonában lévő széfből.

Győzike levelét az igazságügyi miniszter és a belügyminiszter mellett, Polt Péter legfőbb ügyész, Orbán Viktor miniszterelnök valamint Áder János köztársasági elnök számára viszi ki a postás a napokban.

A Blikknek egy riportban számolt be a levélírás körülményeiről, és miértjeiről. A showman arról panaszkodott, hogy ő és családja életét tönkreteszi a nyomozás.

„Minket teljesen padlóra tettek, és amit tegnap megfogalmazott Bea asszony, hogy a következő az lesz, engem lelőnek”

Mivel elmondása szerint a nyomozóhatóság csak lefoglalt és elvitt mindent, számára pedig tájékoztatást az ügymenettel kapcsolatban nem adott, a levél végén Gáspár felkéri a címzetteket arra is, hogy;

„… nézzék már meg, hogy a NAV-nak mindent lehet?!”

Elmondása szerint a hatóság megalázza őt és családját, megfélemlítik őket, és tönkreteszik gyermekei jövőjét. Győzike ügye apropóján gyakorlatilag kiakadt a közállapotokra is;

„…a gyerekeimet megfélemlítették, engem megfélemlítettek, ez Magyarország?!”

Gáspárék anyagi biztonságát az is nehezíti, hogy a koncertjeit, fellépéseit egyre-másra mondják le a szervezők, ugyanis elmondása szerint nem mernek vele dolgozni;

„Októberig majdnem tele volt a naptáram koncertekkel, de szinte mindet visszamondták, mert a bűnözőt látják bennem. Most akkor miből éljek? Nekem ez a munkám, ez tesz boldoggá, de lassan már senkinek sem kellek”

A videó végére Gáspár Győző még egy erős érzelmi töltettel is nyomatékosítja az üzenetét:

„Lőjenek fejbe! (…) Ha annyira ártottam ennek az országnak, akkor lőjenek le, tegyenek ki a Bazilika elé és lőjenek le! És nyugodt szívvel megyek a Jóisten elé…”

A Blikk alapján

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!