Halálos ítélet egy facebook-bejegyzés miatt

A kelet-pakisztáni Bahávalpur terrorizmus elleni bírósága nem jogerősen halálra ítélt egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy istenkáromlást követett el a Facebook közösségi oldalon – közölte vasárnap Safik Kuresi helyi ügyész.

Ez az első alkalom, hogy valakire halálos ítéletet szabtak ki Pakisztánban a közösségi médián elkövetett istenkáromlás miatt.

A 30 éves Taimúr Raza, aki állítólag sértő megjegyzésekkel illette Mohamed prófétát, a feleségeit és a társait is, fellebbezhet az ítélet ellen.

Az ügyész közlése szerint Razát egy bahávalpuri buszmegállóban vették őrizetbe, miután a telefonján istenkáromlónak és gyűlöletre uszítónak tartott szöveget játszott le. A lefoglalt mobil eszközön talált anyagok vezettek az ítélethez, miközben a pert a bahávalpuri börtönben folytatták le szigorú biztonsági intézkedések mellett – tette hozzá Kuresi.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!