Elkezdődött a hanyatlás: Tarlós megtört a baloldaltól

Vagy már a hamut sem tudja megkülönböztetni a Bálnától, mivel az elmúlt héten még kiárusította volna, ma már úgy emlékszik, hogy mégsem – de inkább maradjunk a címben jelzett ténynél.

Miután az elmúlt héten Orbán elhajtotta Tarlóst a 3-as metróval kapcsolatos sikertelen koldulása okán, a főpolgármester kitalálta, hogy „van másik”, eszébe jutott, hogy valami pénzmaradványok ragadtak bizonyos dobozokba a Városháza padlásán és ő majd abból kipótolja a metróhiányt, de addig is eladja a Fővám téren végelgyengülésben vergődő Bálna nevű építményt.

Ez a kis turpisság erős oldalcsapást jelentett balról, amit a jelek szerint Tarlós öregecske ingerküszöbe már nem annyira képes védeni, mint hajdanán – eggyel több ok, amiért le kéne cserélni, fásult már ez a házasság Budapesttel, Pista.

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője ugyanis jelentősen megsorozta a közgyűlést megelőző mai sajtótájékoztatóján Tarlóst – amint arról már beszámoltunk.

A szocialista politikus szerint Tarlós István “hetek óta beszél össze-vissza, miből akarja finanszírozni” a metrófelújítást, akár a Bálnát is “elkótyavetyélné”, mert “nem ért hozzá”.

Ennek örömére Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes „visszavonta a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslatát” – ezt Tarlós István a napirendi vita elején ad acta megerősítette.

Sőt: el is napolta ijedtében a mai közgyűlést.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!