Bukóban a Liget-projekt: semmi sem megy a tervek szerint

Legyünk őszinték: ami ma már a Városligettel kapcsolatosan – nem – zajlik, az nem egyéb, mint egy sufnituningolt kupleráj.

A Magyar Közlöny legfrissebb megjelenésében tudatja a tisztelt polgárokkal, hogy egy frászt kezdődik meg a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése, s ezzel együtt az állatkert bővítése és a nagy csinnadrattával beharangozott legalább 30 milliárdos Pannon Park építése is áll, mint fajansz a lakodalomban.

A Magyar Közlönyben szó szerint maga Orbán Viktor miniszterelnök s.k. jegyzi, hogy egyetért azzal, hogy a Nemzeti(!!!) Cirkuszművészeti Központ kivitelezésének megvalósításáig a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi helyszínén működjön tovább.

Ennek roppant egyszerű oka, hogy nincs megfelelő előkészítettségen az új helyszín állapota. Egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere bevonásával gondoskodjon a Fővárosi Nagycirkusz új helyszíneként felmerülő lehetőségek felméréséről és a szükséges egyeztetések lefolytatásáról.

S ha lehet, mindezt november 15-ig s piszok gyorsan találjanak új helyet a Nagycirkusznak, illetve az annak utódjaként kijelölt Nemzeti Cirkuszművészeti Központnak.

A történetben az a legszánalmasabb, hogy már tavaly ősszel kijelölték a Nagycirkusznak (bocsánat: Nemzeti Cirkuszművészeti Központnak) a Városliget másik oldalát, ahol jelenleg – még mindig – a Dürer Kert nevű szórakozó és próbahely-komplexum működik.

varosliget 1

Hasonló pofáraesésről értesülhetünk szintén a Magyar Közlöny legfrissebb információi között, hogy egy nagy frászt kezdődnek a Magyar Zene Házának már rég gőzerővel tervezett munkálatai – se. Pedig itt már márciusban is csúszásról kellett magyarázkodnia Baán Lászlónak, a Liget-projekt kormányzsellérének.

Sőt. Új közbeszerzési eljárás kiírását osztotta ki Balog emberminiszterre Orbán Viktor miniszterelnök s.k. a fantom kultúrközpont megvalósításával kapcsolatosan. Érdekes módon erre nincs kijelölt határidő, ami azt jelenti, hogy simán belecsúszhat a jövő évi választások utánra az egész projekt elkezdése, ha még csak a közbeszerzésnél tart az újraböfögött előkészítés.

Hivatalos magyarázatok szerint a kivitelezők túlzottan magas ajánlatai miatt kell újrazongorázni a történetet, ami nehezen hihető kizárólagos ok, ismerve a Mészáros-féle piaci étvágyat, aminek a bendőjébe bármekkora falatot is képesek betolni.

A kormány a pletykák szerint a saját véres valóságával találkozik szembe, ha mondhatjuk, ugyanis erősen bejátszik a gigantikus elképzelések megvalósításának csúszásába, hogy egyszerűen nincs elegendő ember, aki dolgozzon.

Hiszen pont előlük menekültek el külföldre…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!