Nem vicc?! A Kétfarkúak 7,2 millió forintot akarnak utalni a Fidesz-közeli CÖF-nek

CÖF - kép: Nol.hu

2017.06.13 15:10

A Kétfarkú Kutyapárt egy zseniális, ám picit drága ötlettel állt elő – felvetették ugyanis, hogy utalnak 7.2 millió forintot külföldről a Civil Összefogás Fórumnak, csak azért, hogy megszivassák őket, és a kormányt a saját fegyverével vágják pofán.

Összefoglalva: A Fidesz ma elfogadott egy törvényt, mely szerint a külföldről is anyagi támogatásban részesülő Magyarországon bejegyzett civilszervezetek számára kötelező lesz feltüntetni, hogy bizony őket külföldről pénzelik.

„külföldről támogatott szervezet” minősítést kell használnia a civil szervezetnek, amennyiben az országon kívülről jutott legalább 7,2 millió forintos támogatáshoz.

Az úgynevezett külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról elfogadott törvény jó Orbánéknak, mert a gyűlölet-propagandájukba szépen belesimul, s majd bárkire rásüthetik, hogy sorosista gyíkember, még akkor is, ha éppen éhezőkön, leukémiás gyerekeken, vagy elesetteken segít, és soha nem szólaltak fel olyan tüntetésen, ahol esetleg elküldik a picsába Viktorékat.

Na és akkor a kormányzati sajtótermékek mellett persze ott vannak a kormányzati „civil” szervezetek, mint a nyíltan Fidesz-párti Civil Összefogás Fórum (CÖF).

Rájuk nem szokták rásütni a Soros-bélyeget, és mivel valószínűleg 7.2 millió forint alatt kapnak külföldről támogatásokat per év, ezért várhatóan – több civillel ellentétben – nekik nem is kell majd használni az orosz/izraeli minta alapján bevezetésre kerülő megbélyegzést.

Persze, ha valaki utal nekik külföldről 7.2 milliót – közösségileg összedobják mondjuk – akkor majd bizony a CÖF is egy külföldről finanszírozott valamivé válik. Nagy mazochizmus lesz lóvét adni nekik, de persze majd a Cöfösök is vakargathatják a fejüket, mit kezdjenek a liberó-buzi-sorosista-migránsok pénzével.

Izgatottan várjuk a fejleményeket.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!