Putyin megint beugrik egy kis radioaktív szkanderre

Bár Orbán keményen gyúrt Trumpra, az amerikai elnök le se ipponozta a balkán-közeli mitugrász al-felcsúti zsebnapóleont. Nem úgy Putyin, aki viszont cselesen egy cselgáncsverseny fedezékében idén már másodszor Magyarországra látogat egy kis paksi kvaterkára.

Sportszenvedély..? Lófeszt.

Egy teória szerint mindössze az unió által kijelölt „védvonal”, pufferzóna volna Orbán politikája s vele együtt akaratunkon kívül mi is, mint egy bábjáték néma és fafejű kellékei.

A hivatalos indok: a Magyar Judo Szövetség megerősítette a Magyar Nemzet putyini értesülését, miszerint az orosz elnök elfogadta a szövetség meghívóját az augusztus 28-ai cselgáncs-világbajnokság megnyitó ünnepségére.

Bár a fedősztori szerint sportmotivált villámlátogatás lesz az elnöki vizit a közismerten judofan Putyintól, de ennek ellenére szakít időt Orbánra is, hogy bemutasson neki egy-két radioaktív fogást.

Azt természetesen senki sem gondolja komolyan, hogy a világ második politikai és katonai nagyhatalmának a vezére egy kis tatamiszagért elruccan a sportstratégiai Budapestre a megkerülhetetlen Orbánhoz.

Lófeszt. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy valahogy akadozik – akadályoztatgatják..? – ezt a paksi projektet, ha féléven belül már másodszor is személyesen kívánja nyomatékosítani az ex-kgb-s: jobb lesz mielőbb gatyába rázni ezt az atomcuccot, mert gondok adódhatnak.

Érdekes teória merült fel ezzel a különös Orbán-Putyin haverkodással kapcsolatban s hogy az unió miért is olyan elnéző Orbán otrombaságaival, oroszbarát kurválkodásával. Az ugyanis teljességgel életszerűtlen, hogy Orbán bármilyen szinten is tényező volna az orosz vezérnek.

Egy közelmúltban publikált elemzés szerint mindezt azért nézi taktikusan Európa, mert szüksége van olyan zónákra, ideológiai karámokra, ahol Putyin Nyugat-Európa irányába agresszívnek szándékolt előrenyomulását korlátok közt és így ellenőrzés alatt tudhatják.

A teória szerint egy ilyen „védvonal”, pufferzóna volna Orbán politikája s vele együtt akaratunkon kívül mi is, mint egy bábjáték néma és fafejű kellékei. Mindez igazolni látja azt is, hogy miért engedik – úgymond nagypolitikai érdekek miatt – könyékig turkálni szankciók nélkül Orbánt és bandáját az uniós pénzek lenyúlásával kapcsolatosan is – ez az unió cehhje Orbánnak, hogy Putyint Európa küszöbénél tartja.

S mint mindig a történelmünk során, mi, magyarok tudatlan elszenvedői volnánk annak, hogy tolvajok és diktátorok teszik tönkre generációinkra kihatóan az életünket.

Tus vagy ippon – így is, úgy is mi maradunk a szőnyegen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!