Ezért tartunk itt: Belharcoló földesurak alatt szenved a magyar vidék

Orbán Viktor és Seszták Mikós - háttérben a lényeg (Fotó: Kollányi Péter / MTI)

2017.06.12. 9:00

Új főigazgatót kapott februárban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal Polgári András személyében. Kinevezése annak ellenére nem kapott nagy figyelmet, hogy az önkormányzatokat ellenőrző, a helyi polgármestereket felügyelő, a törvényesség őreként működő megyei hivatalban csaknem egy hónapon keresztül totális fejetlenség uralkodott.- számolt be a Magyar Nemzet.

 

Elődjét, Kozma Pétert maga Orbán Viktor menesztette még januárban, aminek köze lehetett Kozma korábbi tisztogatásaihoz is. Közvetlen helyetteseit leváltotta, pedig ők – Bogáti János, főigazgató és Karakó László hivatalvezető – két fideszes kulcsfigura.

A betöltetlen pozíciók, és a leváltások, tisztogatások hátterében a Magyar Nemzet az előző rendszer mechanizmusait fedezte fel – a párt és az állam összefonódik, a Fideszben egymással harcoló „erős emberek” pedig rendre akadályozzák, nehezítik a hivatalok működését, és ezen keresztül a térség lakóinak életét is.

A lap által megkeresett független polgármesterek is azt kérték,

„ne említsük a nevüket, mert tartanak a választókerületükben Döbrögiként viselkedő parlamenti képviselők bosszújától.”

Az urambátyám rendszer fideszes fenntartói persze lapítanak.

Mint kiderült, azért is csúszik az új kormánymegbízott – vagy ahogyan a helyiek nevezik: a megyei „ispán” – megtalálása, mert a kormányhivatalokat is felügyelő Lázár János nem szívesen avatkozna bele a belharcokba.

Ráadásul szorosak a kapcsolatok a helyi és az országos vezetés közt, Kozma hátszelét Kövér Lászlónak köszönheti, de a szintén erős helyi fideszes Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere például szintén a házelnök kollégiumi szobatársa volt.

Hogy mennyire nagy a katyvasz, azt az is jelzi, hogy a térség országgyűlési képviselője és a helyiek által „földesúrnak” nevezett Seszták Miklós is nehezményezi, hogy embereit eltávolították a hivatalokból.

A Magyar Nemzet szerint azt még a helyi ellenzék is elismeri, hogy Kozma – annak ellenére, hogy fideszes – ha visszaéléseket tapasztalt, azonnal cselekedett, nem állított le például fideszes polgármestereket célzó vizsgálatokat sem – ami valljuk be igen ritka – és állítólag ez okozta vesztét is.

Az utóbbi években felszínre kerültek a térség fideszes polgármestereinek ügyei: közokirat-hamisítás, állampolgárság pénzért osztogatása, költségvetési csalás, uzsorázás, több ügyben jogerős ítélet is született. A cikk itt folytatódik.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!