Botrány: mindössze havi 1,4 millióból kell megélnie Bakondi úr fiának

Kép forrása: nol.hu

Van, akinek 14 ezer forintból, van, akinek 47 ezer forintból és van, akinek 1,4 millió forintból kell megélnie. Bakondi György fia újabb állást kapott az államtól!

Az index.hu januárban számolt be arról, hogy Bakondi György fiát 1,4 milliós fizetéssel az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt vezérigazgatójának választották meg, elég furcsa körülmények között. Ritter Gézát az addigi vezérigazgatót indoklás nélkül, három napos határidővel rúgták ki és helyére a Linkedin profilja szerint vezetői tapasztalattal nem rendelkező Bakondi Patrikot választották.

bakondi

Korábbi cikkünk a témában: Kiderült Bakondiról, hogy nem spóra és tud háromig számolni

Az új vezérigazgató saját leírása szerint korábban a vállalatban döntően koordinált vagy problémákat tanulmányozott a szervezetben és megoldási javaslatokat tett. Előtte egy kereskedelmi banknál hitel ügyintézőként tevékenykedett.

Az Együtt közleményében adott hangot nemtetszésének. Kifogásolták, hogy Orbánhoz hasonlóan az állam más fideszes politikusok gyerekeinek „saját lábon állását” is segíti, azt kérték Seszták Miklós fejlesztési minisztertől, hogy vonja vissza a kinevezést.

Friss hír, hogy a Hírtv információi szerint Bakondi Patrikot a Tiszai Regionális Vízművek Zrt élére is kinevezte Seszták Miklós fejlesztési miniszter.

A Tiszai Regionális Vízművek vezérét a napokban leváltották. Utóda az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. éléről érkezik. Úgy hívják, hogy Bakondi Patrik. A vezetéknév máshonnan lehet ismerős. Bakondi Patrik édesapja nem más, mint Bakondi György, a katasztrófavédelem korábbi vezetője, aki manapság Orbán Viktor belbiztonsági fő tanácsadójaként védi az országot a migrációtól. ”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!