A pünkösd, más szóval a „hetek ünnepe”, onnan nyerte nevét, hogy kezdete a húsvéttól számított hét hét utáni első, azaz az ötvenedik napra esett.
Az „ötvenedik” görögül pentekosztész: ebből a szóból lett az angol pentecost és a magyar pünkösd is. A „hetek ünnepe” az Ószövetség egyik legjelentősebb ünnepe volt, de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt.
Ekkor áradt ki először a Szentlélek Jézus Krisztus százhúsz tanítványára, egy olyan mozgalmat indítva útjára, amely egy emberöltő alatt betöltötte az akkori lakott világot, s amelyet úgy nevezünk: kereszténység.
Az ószövetségi rendtartás szerint a húsvét után két nappal megtartott „első zsengék ünnepe” a tavaszi árpaaratási idény kezdetét jelezte. Ettől fogva kellett hét hetet számolni, hogy az utána következő napon, vagyis az ötvenediken, megtarthassák a búzaaratás kezdetét jelző „aratóünnepet”.
Az ünnepet a későbbi hagyományban „zárásnak” is nevezték, mert ez zárta le a húsvéttal kezdődő tavaszi ünnepkört. A „hetek ünnepe” egyike volt Izrael három jelentős zarándokünnepének, amikor minden izraelita férfinak meg kellett jelennie a jeruzsálemi Szentélyben.
