Parádés siker a női kézilabdában

Magabiztos játékkal győzte le vasárnap délután a Veszprém a Barcelonát a kézilabda Final Four bronzmeccsén (34-30). A mérkőzést követően Javier Sabaté, a Telekom Veszprémtől ezzel a mérkőzéssel búcsúzó vezetőedzője úgy fogalmazott: a Barca legyőzése a szezon egyik legszebb pillanata.

„Gratulálok a játékosaimnak, mert a nagyon nehéz szombati meccs után nagyon jól játszottak. Sajnálom, hogy nem nyertünk tegnap, pedig megérdemeltük volna, Ez egy nagyon fontos győzelem, a szezon egyik legszebb pillanata. Éreztem, hogy a csapatunk nagyon erős, ezt bizonyítja, hogy ma nagyon jól játszottunk és nyertünk, ami nagyon jó érzés. Büszke vagyok a játékosokra, a stábomra és a szurkolókra” – idézte a 24.hu a harmadik hely megnyerése után a spanyol szakvezetőt, aki hozzátette, nehéz szívvel búcsúzik Veszprémtől, de a további sorsáról csak két hét múlva, a válogatott program után szeretne beszélni.

Alighanem a szurkolók is így gondolták ezt, mert a győzelem után nem sokkal megállították a csapatbuszt, és Kölnben, a nyílt utcán engedtek utat érzelmeiknek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!