Putyin veszélyesebb az ISIS-nél – véli a republikánus szenátor

A republikánus szenátor szerint az Iszlám Állam borzasztó tetteket követ el, az oroszok azonban megkísérelték magát a demokrácia alapját lerombolni, azaz megváltoztatni az amerikai elnökválasztás eredményét.

Nagyobb fenyegetést jelent a világ biztonságára Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet – jelentette ki hétfőn Sydney-ben John McCain republikánus párti amerikai szenátor.

Az ausztráliai látogatáson tartózkodó politikus a helyi közszolgálati ABC tévécsatornának nyilatkozva kifejtette: míg az Iszlám Állam borzasztó tetteket követ el, addig Oroszország megpróbálta megváltoztatni a 2016-os amerikai elnökválasztás eredményét.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!