Tudod, Árpi, szerintem te nem vagy szerencsés ember. Lehet, hogy annak hiszed magad, de így gondolta eddig minden gazfickó magáról, és keveseknek jutott jobb sors a hűvösnél, vagy éppen a bujkálásnál életük végéig. Szeretnélek megkérni valamire:
Küldd rám is a kopaszaidat! Mondd meg nekik, hogy megsértettelek, gátló tényezője vagyok a propagandagépezetednek, nevezz ki valakit főnöknek közülük, és jöjjenek rám, verjenek péppé, állják el az utam, rontsanak be a nemlétező éttermembe, ijesszék el a vendégeket, törjék fel a konyhát, aztán amikor az alkalmazottak kihívják a rendőröket, az ijedt járőrök csak pislogjanak, amikor meglátják a Habony-Művek nemhivatalos emblémáját a mellényeken. Mondják azt erre, hogy nem tehetnek semmit, hiszen valóban nem tudnak mit tenni, hacsak nem akarnak bajt.
Küldd őket rám, jöhetnek csapatostul! Még csak védekezni sem fogok, fekszem majd összegörnyedve, vért köpve, vagy ahogy a haverod mondaná: „taknyomon, véremen csúszva” mert ehhez értesz csak: a megfélemlítéshez, a manipulációhoz, az alvilági módszerekhez!
Ez vagy te, Árpi, de nyugodtan jöhetnek a kopaszaid, mert én akkor is felállok majd idővel a padlóról, és nekem ugyanolyan jó lesz az emlékezetem, mint azoknak, akiknek valaha is ártottál a gazságaiddal, és amikor elbuksz, mint a hozzád hasonlók, az elszámoltatást követően az összes kopaszoddal együtt csücsülsz a zárkában, de akkorra már te leszel az áldozatuk.
Púderrel, szárazon!
Jabronka Richárd
