Debrecenben Kósa jóllakott, látszik is rajta – a helyiek közül viszont sokan éheznek

A debreceni szocialisták a hónap utolsó vasárnapján – a több éves hagyománynak megfelelően – a Petőfi téren meleg ebéddel vendégelték meg a nehéz sorsú, rossz anyagi helyzetben élő embertársaikat.

A sor amint évek óta, most is hosszú volt. Mindenki türelmesen várta, hogy rájuk kerüljön a sor, tudták, senki sem fog éhesen haza menni. A téren várakozók között a többség az idősebb korosztályba tartozott, de több család is érkezett  kisgyermekekkel.

A szervezők szerint, ha egyszer a helyi fideszes országgyűlési képviselők vennék a fáradtságot, hogy kiszállnak a közpénzből fenntartott kocsijaikból, rengeteg emberi tragédiával, tönkretett élettel találkoznának.

Láthatnák, hogyan használják ki a helyi hatalmasságok a közmunkások ezreit, meggyőződhetnének arról, hogy a közmunka – mostani formájában – nem egyéb, mint a 21.századi rabszolgaság. Saját maguk is megtapasztalhatnák, miképpen lehet 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból „megélni” úgy, hogy közben még kecskét sem tudnak tartani az érintettek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!