Ujhelyi: Elég volt Orbánból..!; itt az idő, hogy Brüsszel is megértse

Az MSZP szerint tovább mélyül a konfliktus az Európai Unió és az Orbán-kormány között azzal, hogy lejárt az Európai Bizottság egyhónapos határideje, amit a felsőoktatási törvény módosítására szabtak.

Ujhelyi István, a szocialisták alelnöke és EP-képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a magyar kormányfő a CEU-törvénnyel kapcsolatban korábban olyan ígéreteket tett, hogy hajlandó a párbeszédre, azonban kabinetje azt mégsem tette meg és nem mutat hajlandóságot a jogszabály változtatására.

Orbán a közös vesztünkbe rohan – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki felszólította a kabinetet, hogy Magyarország történelmi érdeke miatt működjön együtt az európai közösséggel.

Ujhelyi István közölte továbbá: levélben kérdezte meg Manfred Webert, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy szerintük Orbán Viktor valóban az európai értékek mentén politizál-e, továbbra is soraikban akarják-e őt tudni.

A politikus sajtótájékoztatóján megtagadta a válaszadást az Echo Tv riporterének, mivel a médium közpénzből harácsolt vagyonokból próbálja meg félrevezetni a lakosságot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!