A NATO is beszáll az Iszlám Állam elleni harcba

Az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozóját megelőzően.

A katonai szövetség konkrét katonai műveletekben nem vesz részt a terrorcsoport tevékenysége által érintett egyetlen területen sem.

A NATO lépése inkább szimbolikus, hiszen az USA által vezetett koalíciónak most is 60 ország tagja, gyakorlatilag az összes NATO-tagállamot beleértve.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!