Lebuktattuk az egyik legnagyobb kormányközeli újságot: arcpirító mutyiban utazik a Lokál!

Emlékszünk még a Kubatov-listára? Kubatov Gábor adatbázisára a fideszes szavazókról és azokról, akik kevésbé kötődnek a párthoz, vagy ahogy ők fogalmaznának: közellenségek. Mivel a Fidesz hálózata olyannyira kiterjedt, hogy azt elképzelni is nehezen tudnánk, a kormányközeli újságok esetében is hasonló módszereket alkalmaznak. Erre találtunk bizonyítékot a mai napon.

lokál 1

Láttuk ezt a hirdetést, és ráírtunk a feladójára, hogy feltegyünk neki néhány kérdést. Először is, hogy melyik újságról van szó. Kiderült, és sejthető is volt, hogy a Lokálról, a Metropol utódjáról, az egyik legnagyobb kormánypropaganda-terjesztőről.

A „meglévő adatbázis” előnyként szerepeltetése önmagában is aggályos, hiszen saját, ki tudja, honnan szerzett adatbázisok felhasználása egy munkakörnél jogi szempontból is aggályos, emberi, erkölcsi értelemben pedig az egyik legnagyobb tirpákság, amit el tudunk képzelni.

Miről is van szó?

Jelentkezz a Lokálhoz, ha hozol adatokat, neveket, címeket, hogy fel tudjuk őket keresni, rájuk sózva az egyik legnagyobb szemetet, amit valaha kinyomott a nyomda, előnyben részesülsz.

A hirdetés feladója – nevét nem szerepeltetjük, mert csak kiszolgálója, és nem alkotója a rendszernek – nagy örömmel fogadta, amikor azt írtuk neki, van adatbázisunk, mindenféle személyes adattal. Még kacsintós szmájlit is kaptunk tőle:

zuper

Nekik adatbázis kell. Az lehet előny neked, mint munkavállalónak, ha az ismerőseidtől kezdve a barátaidon át mindenki személyes adatait kiszolgáltatod a Lokálnak, hogy ők rájuk telepedhessenek, és az elutasítók felkerüljenek arra a bizonyos listára, amelyen mindenki szerepel, akinek többet holnap nem kell bejönni dolgozni…

Ha egyszer ez a bagázs megbukik, nem azok fognak felelni, akik ezeket az „adatbázisokban” és listákon szerepelnek, hanem azok, akik készítik őket!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!