BÉT – Enyhe csökkenésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Budapest, 2017. május 24., szerda (MTI) – Enyhe csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: Kína szuverén besorolásának leminősítése miatt negatív hangulat körvonalazódik nyitás előtt a pénzpiacokon, emiatt kisebb profit realizálást vár a BÉT-en.
Hozzátette: a befektetők a délután érkező amerikai lakásértékesítési adatokra figyelnek majd, valamint este 8 órakor teszik közzé az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jegyzőkönyvét, utóbbi azonban csak csütörtökön lesz hatással az európai részvénypiacokra.

Az elemző szerint a vezető részvények közül a Magyar Telekom az utóbbi napokban jól teljesített és elképzelhető, hogy ez a tendencia folytatódik, a többi blue chipnél azonban enyhe csökkenést vár.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette: bizonytalan mozgásokra számít a szerdai kereskedésben a magyar tőzsdén.

Felidézte, hogy kedden negatív korrekció indult, miután hétfőn újabb történelmi csúcsot ért el a BUX-index. A nagy papíroknál elsősorban az OTP, és a Mol árfolyamában számít némi visszarendeződésre – közölte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,81 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 34 730,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt. A Mol 260 forinttal, 1,16 százalékkal, 22 090 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 0,65 százalékkal, 8860 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra gyengült, forgalma 674,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 0,82 százalékkal, 7118 forintra er

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!