Szkander: Magyar sportolónő lett kétszeres Európa-bajnok

Tizenöt magyar éremmel és hatalmas sportdiplomáciai sikerrel fejeződött be a 2017-es szkander Európa-bajnokság.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott a szkander Európa-bajnokságon. A 70 kilós kategóriában versenyző magyar kiválóság jobb kézzel és bal kézzel is kontinensbajnok lett a katowicei Európa-bajnokságon.

Kovács Péter (90 kg) nagyszerű versenyzéssel egy 4. és egy 5. helyet csípett el. Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a 33 fős válogatott hazaérkezése után úgy nyilatkozott, hogy a nemzeti csapat ismét bebizonyította, hogy ebben a sportágban a világ legjobbjai közé tartozik.

„Összességében sikeres Európa-bajnokságot zártunk. A felnőtt mezőnyben Ivánfi Brigitta fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé súlycsoportja legjobbjait. Kovács Péter szintén jó formát mutatott. Ivánfi Brigittán kívül a mozgássérült junior kategóriában Farkas István lett aranyérmes Katowicében” – összegzett Csabai Attila, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!