Alföldi fejest ugrott a politikába: a mostani nyilatkozatával felvállalta a harcot

MTI Fotó: Földi Imre

Alföldi Róbert megunta, hogy a háttérből néhány kiszólást megenged magának a közélettel kapcsolatban, és most konkrét cselekvésre ösztönöz. Facebook-oldalán tette közzé az alábbi szöveget:

„A mostanság sokat emlegetett „Civilek” azok az honfitársaink, akik emberségből, bátorságból, valódi emberi felelősségből, keresztényi értelemben is vett szeretetből teszik helyettünk is azt, amit igazán mindannyiunknak tenni kellene egymásért, bajban lévő embertársainkért. Önmagunkért.

Ezt teszik. Függetlenül, szabadon, politikától mentesen.
Ahogy az elvárható és természetes egy demokráciában.

Ezeket a honfitársainkat megkérdőjelezni, nemtelen és hazug vádakkal illetni, mondjuk ki: üldözni és lehetetlenné tenni a hatalom részéről aljas és gyáva arrogancia.

A Civilek szabadság – a mi szabadságunk! – a demokrácia alapja.

És a demokrácia az életünk alapja.

És mi döntünk!

Mindig.

Most is.

A Civilizáció kezdeményezésére indult petícióhoz az alábbi linken lehet csatlakozni:
https://www.peticiok.com/nyilt_level_a_civilekert#sign

A törvénytervezet szövege:
https://img.444.hu/KTSztv.doc.pdf

Ha egyetértesz a színésszel, kérjük, oszd meg ezt a cikket, hogy sokakhoz juthasson el a petíció! Köszönjük!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!