Pekingi kacsa felcsúti mártásban

Orbánnak határozottan jót tett a kínai út, ugyanis a kínai filozófia valóságos szakértőjeként tért haza.

Tudjuk, nagy hatással volt rá a Tiananmen-tér, lenyűgözhette az ott látható, közel 10 méteres Konfuciusz-szobor (valami ilyesmit képzelhet el önmagának is, valahol Felcsúton), s mint a kínai filozófiában jártas, ezt mondja: „A kínaiak azok derűsebb emberek, eleve ott a filozófiai gondolkodás középpontjában a harmónia és a harmóniára való törekvés áll.”

Hát ha így, akkor bizonyára komolyan vesz más fontos tanításokat a kínai filozófiából:

1. Bizonyára azt is megtanulta, hogy a tao-val való harmónia kizárja a harcot, de még a harci retorikát is. A tao a békés élet alapfeltétele, s aki ezzel él, gyűlöli a harcra való hivatkozást.

2. Cél a zavarmentes állam megalkotása.

3. A konfucianizmus a lelkiekben nemes ember ideáljára hivatkozik, s csak ilyenekből kerülhet ki a kormányzó. A kormányzó a tiszteletet, a nagylelkűséget, az emberséget, az igazságosságot és a bölcsességet gyakorolja. Az emberség az együttérzésből fakad. Az igazságosság a szégyenérzetből. A bölcsesség a jó és rossz megkülönböztetésének képességéből.

4. A bölcs és az uralkodó megszabadítja magát minden önző cselekedettől, s nincsenek önös, személyes vágyai.

5. Minél több az előírás, annál több a törvényszegő.

6. Minél kevésbé kormányoz az uralkodó, annál jobb lesz az országa.

7. A helyes kormányzat titka, hogy a kormányzó nem érzékelteti a néppel a hatalmát. Ha a kormányzó sokat tevékenykedik, a nép éhezni fog.

8. Végezetül emlékeztetnék arra, hogy Lao-ce az Út és Erény könyvének tanítását a hagyomány szerint egy határőrnek mondta el. Lelki szemeim előtt már látom a kínai filozófiai hagyománytól megérintett Orbán Viktort, amint valahol a déli határszakaszon, a barátságosan zizegő-doromboló elektromos drótkerítés tövében tollba mondja tanítását egy frissen képzett határvadásznak.

(kép: mti)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!