Ha ezt elolvasod, felforr a hűtővized – dühítő húzással rukkoltak elő a fideszes csicskák

Kép forrása: nol.hu

Szívem szerint nem „csicskáznám le” az ifjú fideszeseket, de mivel elöljáróik erőszeretettel használják ezt a kifejezést, többek között maga Orbán Viktor is, én sem rettenek meg tőle, főleg a mai húzásuk után.

A Fidelitas tisztújítást tartott, ahol ismét Böröcz Lászlót választották meg elnöküknek, hurrá. A rendezvényen tiszteletét tette még a nagytudású Kósa Lajos és Homár Rogán Antal is. Az ifjú kormánypártiak úgy tettek, mintha úgy tennének, ahogy egy ifjúsági szervezet tenne. Csak, hogy érthetőbb legyen:

Egy párt ifjúsági szervezete, főleg ha az a párt épp kormányon van, azzal a funkcióval is bír, hogy a korosztályukat érintő kérdésekben javaslatokat nyújtson be az anyapártnak, illetve vitatkozzon azokban a témákban, amelyekkel nem feltétlenül ért egyet. A Fidelitas is ezt tette – volna – de helyette simulva a Fideszhez egy átlátszó színjátékot adott elő.

A darab címe: állítsuk meg Brüsszelt!

A Fidelitas tagjai nyilatkozatban kérték a kormányt arra, hogy tegyen meg mindent az internet áfájának öt százalékra való csökkentése érdekében annak ellenére is, hogy az Európai Bizottság ezt nem támogatja – írja az MTI.

Elemezzük, hogy mi is történt pontosan: az elmúlt évek egyik legnagyobb tüntetése, a netadó elleni megmozdulás volt. Akkor Böröcz László és ifjai még nem küldtek a kormánynak semmiféle nyilatkozatot. Nem vonultak zászlójukkal az utcára. Most, hogy az Európai Unió, vagy fideszes gúnynevén: Brüsszel közellenséggé változott, születik egy propagandanyilatkozat arról, hogy 5%-os internetáfát akarnak, annak ellenére is, hogy ezt az Európai Bizottság nem támogatja.

Ebből látszik, hogy a fideszes csicskák célja nem a fiatalok érdekeinek érvényesítése, hanem a maximális simulás a gazdik elvárásaihoz.

Az a nagy helyzet, srácok, hogy ugyanolyanok vagytok. Gazemberek, mint a nagyok, akikre sajnos példaként tekintetek! Amikorra viszont felnőttök, és várjátok a jutalmat, ennek a kormánynak már a hűlt helye sem marad!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!