Szekeres például megfogadja Botka tanácsát, de Gyurcsányra tolja a választás sikerét

Botka László a napokban hirdette meg a választásokkal és miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban az újabb rendhagyó elképzelését, amiben leszögezte, hogy nem kér a 2010-es bukás szereplőiből, a Fideszt kétharmados többséghez juttatókból.

Szekeres Imre Kálmán Olgának „coming out-olt”: vállalta a saját felelősségét abban, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerezhetett, és közölte: a jövőben már nem kíván aktív politikai szerepet vállalni.

Ezzel együtt Gyurcsány Ferenc felelősségeként tekint a 2018-as választásokra, bár nem tagadta, hogy régi személyes konfliktusai vannak a volt kormányfővel. Azt viszont cáfolta, hogy köze lett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásához.

Szekeres az interjúban Kálmán Olga kérdésére elismerte, hogy részese volt a kudarcnak, bár sikereknek is, de elismeri Botka igazát, mert a közvélemény széles rétegében – véleménye szerint – a 2006 és 2009 közti Gyurcsány-kormány megítélése nagyon negatív s nem csak a Fideszre szavazók körében.

A szocialista politikus elismerte, hogy igaza van Botkának: nem lehet ugyanott s ugyanazokkal folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Némi gondolkozás után, de mindebből saját személyes felelősségét is elismerte hozzátéve: vannak fő felelősei a történteknek.
Gyurcsány Ferencet is megemlítve hozzátette, hogy a DK elnökének kulcsszerepe van a 2018-as választások eredményében. Szekeres szerint, ha Gyurcsány belátja, hogy többet visz a szavazatokban, mint hozna s nem akarna listás szerepet, az nagy mértékben elősegítené a Fidesszel szembenálló pártok együttműködését és közös erejét. Ezt illetően bízik Gyurcsány bölcsességében.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!