Orbán: Soros, Soros, Soros, Soros….

Orbán olyan, mint az egyszeri kamasz: mindenről csak AZ jut eszébe – ami kamaszkorban még természetes sőt, kellemesnek is mondható, 50 felett viszont kényszerzubbonyért kiált.

Pláne, ha a nemi vonzódás egy igen aberrált fajtájáról van szó.

Érdekes módon arról valahogy nem kérdezték, hogy milyen érzés volt koszorúzni a kommunizmus áldozatainak emlékművét a két évtizede a kommunista diktatúra által vérbe borított Tienanmen téren.

kina

Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy „Soros-jelentésről” van szó.

Orbán a Kossuth rádió mai 180 című műsorában azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll, létezik ugyanis egy olyan európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala Európába. Ennek a gondolatnak az „atyamestere”, részben finanszírozója, szervezője Soros György – tette hozzá, úgy fogalmazva: a „Soros-féle csapatok” Brüsszelben elszántak.

Orbán Viktor lehangolónak nevezte, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól.

A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett.

A kormányfő egyébként beszélt arról is, hogy meg kell védeni – nyilván a Soros által irányított uniós bürokratáktól – a „béremelésekre és az alacsony adókra épülő” magyar gazdaságpolitikát.

A többi úgynevezett gondolatát már nem érdemes megemlíteni, hiszen pusztán csak maszlag és papagájeledel a hipnotikusan transzban tartott szavazóbázisának.

Ami – szerencsénkre – egyre inkább fogyadozik.

(kép: mti)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!