Manipulálták a Pesti Bulvár előválasztását. Az Internetes szavazás megbukott!

Az utolsó egy órában annyi szavazatot próbáltak elküldeni különböző IP címekről ugyanarra a személyre, hogy úgy döntöttünk a 11:00-ás adatokat veszzük figyelembe.

A szavazást bonyolító szoftver risztást küldött lapunk webmesterének, hogy valakik megpróbálják manipulálni az eredményt. Érdekes volt nézni, ahogy egyik pillanatról a másikra egyszer csak 80-100 szavazat érkezik a jelöltekre.

A három nap alatt 3848 szavazat érkezett. Valójában 3 jelölt versenyzett folyamatosan egymással. Botka László, Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely. Az első 48 óra győztese egyértelműen Gyurcsány Ferenc volt. Szorosan követte őt Botka László és Karácsony Gergely. Az utóbbi 24 órában azonban rákapcsoltak mind a Szocialista, mind pedig a Párbeszéd szimpatizánsok és huszáros hajrával csaknem megfordították az eredményt.

Amint azt írtuk, az utolsó egy órában valakik megpróbálták manipulálni az eredményt. Szabály volt, hogy egy IP címről csak egy szavazatot lehet leadni. Ezt a szabályt ugyan nem szegte meg az, aki 7 perc leforgása alatt hetvennégyszer szavazott, de egyértelműen nyomon követhető volt, hogy mi a szándéka és az is, hogy bár megpróbálta elrejteni eredeti Ip címét, valójában ugyanarról a kompjúterről érkezett az összes voks.

Az világos, hogy egy internetes előválasztás nem lenne tiszta játék. A kibervilágban nincs teljesen biztonságos rendszer. A miénk sem az. Így az biztosan kiderült, hogy ha a pártok egy része ragaszkodik is az előválasztáshoz, akkor azt csak személyes részvétellel lehet megrendezni. Minden olyan kísérlet, ami az interneten tenné lehetővé a voksolást, manipulálható. 

A szavazás egyébként a lenti eredménnyel ért véget.

Itt a nagy Pesti Bulvár előválasztás

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!