Le a kalappal: önkéntes magyar orvos-misszió indul Afrikába

15. orvosi misszióját indította útnak pénteken a Magyar Afrika Társaság (AHU). A magyar önkéntes orvosok 2009 óta öt ország 40 ezer betegén segítettek. Most Malawiban végeznek majd fül-orr-gégészeti, nyak- és fejsebészeti műtéteket.

Az öttagú csapatban, mely az AHU második műtős missziója, öten kaptak helyet: Dr. Polony Gábor és Dr. Szanyi István egyetemi adjunktus, Dr. Tóth Krisztina és Dr. Piski Zalán egyetemi tanársegéd, valamint Dr. Forgács Gábor szakorvos-jelölt a SOTE, illetve a pécsi orvosegyetem klinikájáról.

Malawiban, ahol operálni fognak, egyetlen fül-orr-gégész jut az összes lakosra, vagyis 16-17 millió emberre. A körülmények rosszabbak, az esetek súlyosabbak lesznek azoknál, amilyenekkel itthon találkoznak. Az előző, tavaly őszi műtős misszióban dolgozó kollégáik sokat meséltek nekik a szakmai és emberi kihívásokról, ezért jelentkeztek ők is, hogy segítsenek. Többen közülük már régóta vágytak arra, hogy önkéntesként eljussanak Afrikába.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!