Ilyen még nem volt: Fellázadtak Mészáros Lőrinc ellen

Bírósághoz fordul a Tőzsdei Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) a Mészáros Lőrinc által birtokolt Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésének törvénysértő lebonyolítása miatt – tudta meg a HVG.

Az ominózus közgyűlésen hozott döntések akár érvénytelenné is válhatnak – többek között Mészáros lányainak (Ágnes és Beatrix) apjuk által a vezetésbe történő delegálása is. A kisrészvényesek és az érdekvédelmi szervezet megismételt közgyűlést követelnek.

A „tehetséges” Mészáros klán a Tebész szerint megsértette a közgyűlés összehívására vonatkozó szabályokat, és így akadályozták a részvényeseket jogaik gyakorlásában. A szervezet azt is kifogásolja, hogy a részvényesek csak egy előzetes bejelentkezés után vehettek volna részt a a közgyűlésen – így pedig akadályoztatva voltak részvényesi jogaik gyakorlásában.

„A Tebész már a meghívó miatt jelezte a társaság felé, hogy ez a kikötés jogsértő, ám még választ sem kaptunk” – mondta a hvg-nek Dióslaki Gábor, a Tebész elnöke.

Nem is kell nagyon meglepődni semmin. Mészáros a saját cégének részvényeseivel is úgy bánik, mint ahogyan anyapártja, a Fidesz bánik a választóival, vagy a sajtóval, vagy akárkivel. Egyszerűen nem engedték be őket, és így nem élhettek szavazati jogukkal.

Az Opimus Group Nyrt. azért is lehet ismerős, ugyanis ezzel a céggel döntötte be Mészáros Lőrinc a Népszabadságot.

Talán Mészáros lányait a kutya sem szavazta volna meg, ezért kellett elnyomni mindenkit? Egy klasszikussal zárnánk;

Apuveddmeg

A HVG alapján.

 

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!