Lenyúlja a Fidesz a menzákat! Eleszik a gyerekek elől az ebédet is +VIDEÓ

A kormány arra készül, hogy lenyúlja a közétkeztetés 100 milliárd forintos piacát, és ezzel veszélybe sodorja a gyerekek egészségét. – írja az mszp.hu.

Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a trafik- és a földmutyi után jön a menzamutyi, amellyel szerintük Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottsága fideszes elnökének érdekeltségébe kerülhet a közétkeztetés.

Az ellenzéki politikus szerint ezzel egy olyan cég főzhet majd a menzákon, amelynek konyháin korábban több száz gyermek szenvedett ételmérgezést.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, onnan tudják, hogy a kormány lopni akar, hogy sem egyeztetni, sem kommunikálni nem hajlandó a tervezett változtatásokról. Bánki Erik csak csak egyfajta rántáshoz ért: hogyan húzza ki a magyar emberek zsebéből a pénzt – fogalmazott.

Kijelentette, a kormány eddigi menzareformja is megbukott, és ez a helyzet tovább romolhat, pedig a konyhák 55 százaléka már mos sem tudja megszerezni a jó minősítést.

Az MSZP ezzel szemben kormányra kerülése esetén úgy alakítaná át a közétkeztetést, hogy annak működtetése újra az önkormányzatokhoz kerüljön – mondta a szocialista politikus.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!