Így bukik meg Orbán. A rezsim megdönthető, de ki akarja megdönteni?

Ne aggódjatok!
Szinte havonta alakulnak az új pártok és lassan hetente jelentik be már 6-8 éve működő pártok is, hogy mind a 106 választókerületben állítanak országgyűlési képviselő-jelölteket.
Ez azért jó, mert akkor van legalább 106 olyan tag ezekben a pártokban is, akik saját és családjuk békés hétköznapjait hajlandók feláldozni a köz érdekében. Köszönet nekik érte!
Sőt!
Mindegyik párt, mind a 106 jelöltjének van 10-10 fős olyan kampánycsapata, akik mostantól a nyár végéig heti 1-2 napot, majd szeptembertől heti 3-4 napot, majd januártól áprilisig heti 7 napot tudnak a jelölt, a pártjuk és a nép felszabadítása érdekében dolgozni.
Valamint minden olyan pártnak, amely mind a 106 vk-ban jelöltet tud állítani, van még ezen felül 11.000 – 11.000 olyan lelkes támogatója, akik a szavazókörökben részt tudnak venni a választások tisztaságának ellenörzésében.
Ez azért is jó, mert ha ha csak 6-7 ilyen ellenzéki párt van az alkotmányos köztársaságban hívők oldalán, akkor meg lesz a kritikus tömeg a rezsim megdöntéséhez.
Gondoljátok el, hogy az országban a Párbeszéd (korábban PM) 106 + (106*10) + 11.000 aktivistája épp úgy kampányol, mint ahogy az Együtt 106 + (106*10) + 11.000 lelkes támogatója megy házról-házra az alföldi falvakban is, mint ahogyan a Moma és a Momentum 12 ezer – 12 ezer fős csapatai az erdők mélyén megbúvó falvak lakóihoz is bekopog. Nem is beszélve a Liberálisok 12 ezer fős tömegeiről, akik olykor összepacsiznak egy-egy paneldzsungelben kampányolva a DK-sok 12.000 fős eltökélt harcosával.
S akkor még nem is említettük az MSZP-sek 12 ezer fős közösségét.
Összeadtátok?
11.000 fő+1.060 fő+106 fő=12.066 fő pártonként. És legalább 6-7 párt képes erre a demokratikus ellenzék részéről. Az azt jelenti, hogy 70-80 ezer aktivista.
Azt hiszem, hogy tényleg megnyugodhattok. Ne aggódjatok! Az Orbán-rezsim megdönthető. -írta Török Zsolt, az MSZP egykori szóvivője Facebook oldalán.

Miután rájöttél, hogy valószínűleg ez volt Orbán forgatókönyve lássuk, hogy miként lehet mégis leváltani:

A demokratikus ellenzéki pártok közül egyedül az MSZP-nek van valós, egy választáson mozgósítható aktivista hálózata az egész országban. Legalábbis bizonyíthatóan. A DK-bár számos helyen rendelkezik munkát is vállaló támogatóval, még nem indult külön országos szinten, így nem tudjuk, hogy van-e 12.066 fő olyan szimpatizánsa, akik végigcsinálnának egy kampányt. Az Együtt a P és a Liberálisok sem indultak még külön, de rólunk bizonyosan tudható, hogy néhány nagyvároson és Budapesten kívül nincs olyan hálózata, amely valóban képes végrehajtani az összes kampányfeladatot. A MOMA, a Kétfarkú Kutya Párt, a Momentum az MKP és az MSZDP pedig gyakorlatilag nem létezik ezen a szinten.  Az LMP pedig bizonyosan nem közösködik ezúttal sem senkivel, így ha van is elég aktivistájuk, nem számolhatók az összesítésbe.

A szavazóbázist nézve, majdnem ugyanez a helyzet. Az MSZP nagyjából 1.000.000 biztos szavazóval rendelkezik ma. Ez a választók nagyjából 13-15 %-a. A DK tábora 3-500.000, ami 4-6%. A Többi párt biztos szavazóinak összeadása után látható, hogy ezen az oldalon körülbelül 2-2.3 Millió szavazó áll.

Mondjuk ki tehát, hogy minden újonnan alakuló párt, konkrétan megakadályozza a kormányváltást. Minden olyan párt, aki azzal kezdi a nagypolitikai pályafutását, hogy kijelenti, hogy nem működik együtt senkivel, az Orbán Viktor támogatója és kizárólag saját politikai érdekeinek szolgálója. 

Egyetlen lehetséges megoldás van arra, hogy 2018-ban Orbán és csatlósai elhúzzanak az Ország éléről. Ez pedig a közös ellenzéki lista, a közös miniszterelnök jelölt, és egyetlen ellenzéki jelölt az egyéni kerületekben. Nincs más! Botka László nem beszélt butaságot, amikor ezt hangsúlyozta. Az MSZP láthatóan mindenkivel együttműködne. A DK-val is. Annak ellenére igaz ez, hogy Botka Többször hangsúlyozta, hogy Gyurcsánnyal nem akar egy listán szerepelni. A DK-is nyitott a közös listára, de egyelőre nem engednek Gyurcsányból. Innentől ez a volt miniszterelnök felelőssége. Ő még tud másként dönteni. Egyszer már megtette. A többiek pedig már döntöttek is arról, hogy ilyen összeborulásban biztosan nem vesznek részt. Szerintem itt az ideje, hogy mindenki feltegye magának a kérdést: Ki akar itt kormányváltást?

Ennek ellenére van remény. Egy friss kutatás szerint, a baloldalnak, nagyjából 64 százaléknyi tartaléka van a bizonytalanok között. Ha mondjuk Te, aki nyilvánvalóan azért olvastad végig ezt a cikket, mert kíváncsi voltál, hogyan szabadulhatsz meg Orbántól úgy döntesz, hogy legalább egy embert meggyőzöl arról, hogy menjen el szavazni, akkor lehet változás. Ha továbbra is csak „fotelforradalmárkodsz”, minden marad úgy ahogy ma van. Magyarországon rendszerváltással felérő változásra van szükség. Ebben mindannyiunknak felelőssége van. Neked is! Tedd meg!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!