Botrány Szegeden!; Botkára támadtak a városházán

A Fidesz-sajtó megtámadta az MSZP-t és Botka Lászlót – így értékelte a párt sajtófőnöke a szegedi polgármesteri hivatalban történt incidenst, ami után rendőrökkel távolíttatták el az Echo Tv munkatársait.

Mészáros Lőrinc még épp’ hogy bele se szagolt a médiacézári uralkodásába, de a vérebei már vérszagra ugranak. A botrányos esetről Nyakó István, az MSZP kommunikációs igazgatója számolt be és közölte: a továbbiakban az MSZP nem kíván a provokátor fidesz-médiának nyilatkozni.

Nyakó szavai szerint 2002-ben Botka László felszámolta az előző fideszes vezetés által kialakított beléptetőkaput mondván: a szegedi Városháza minden szegedi polgár előtt nyitott. Ezt használták ki a Fidesz pártszolgálatos sajtólakájai az ECHO tévétől, akik simán feljutva a polgármester irodájáig a kilincset rángatva próbáltak megzavarni egy hivatalos tárgyalást.

Nem sajtótájékoztatóra, nem nyilvános sajtóeseményre érkeztek, nem egy előre egyeztetett interjút próbáltak elkészíteni.

Ez színtiszta provokáció volt – állítja Nyakó. Véleménye szerint kettős aljas szándékot próbált kierőszakolni a fideszes média. Egyrészt lejáratni Orbán kihívóját, másrészt kierőszakolni, hogy a 444.hu újságírójával szembeni fideszes agresszivitás az MSZP-re is ugyanúgy jellemző. Nos, ez nem sikerült.

A történtek miatt az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a „Fidesz pártsajtójának”, csak a „független magyar sajtónak” – közölte ma Nyakó István.

Az ellenzéki politikus az Echo Tv-t, az M1-et, a Tv2-t, az Origót, a Pestisrácok.hu-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot nevezte a Fidesz-pártsajtó részeinek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!