Az újságírónőre támadó fideszes havi kétmilliónyi közpénzből ilyen bika

Ma egy kerületi alpolgármester egymillió forint felett keres, a szentimrevaros.blog forrásai szerint a napokban bátran és egyedül a 444.hu hölgy munkatársára támadó nagy termetű Szabó László fizetése ennek kétszerese s nem a vállalkozói szektorból, hanem a köz pénzből.

Aminek a pénzét elfogadja, de a tájékoztatását megakadályozza – a megszokott fideszes tempó.

hoffmannBár nem lehetett alpolgármester, a XI. kerületi polgármester, Hoffmann Tamás kabinetfőnök-helyetteseként kap közel egymillát, egyrészről.

Hoffmann politikai pályafutásából nagyjából annyit tud felmutatni, hogy kétszer feljelentette és ezzel négy éven át meghurcolta az MSZP jelenlegi elnökét, Molnár Gyulát, akit minden vád alól jogerősen és teljes körűen felmentettek.

Nos ezen jellembajnok Hoffmann polgármester mellett a milliós fizetésért patakvér ömlik Szabóról a megfeszített munkában: PR és politikai akciókat szervez – magyarán csak dumál és lufikat ereget -, valamint őt tekintik az önkormányzatnál Simicskó István meghosszabbított kezének. Simicskó a kerület országgyűlési képviselője, de nem csak ezen a vonalon dolgoznak együtt.

Szabó László a Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának vezetője, ezért a tisztségéért is közel egymillió forintos fizetést vesz fel. Természetesen mindkét munkáját a legnagyobb alapossággal és napi 26 órában végzi, aminek egyik legfontosabb része az újságírónők fizikai bántalmazása.

Kiugró tehetségét az Országgyűlés és a Fővárosi Önkormányzat Városfejlesztési Bizottsága is elismeri további százezrekkel a köz pénzéből, amiért többek között megállítja Brüsszelt – persze nem a folyószámláján.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!