Kiszivárgott a lista azokról a kormányzati szereplőkről, akiket Moszkva ugráltathat

Levéltári dolgozó ( kép: MTI/Honéczy Barnabás)

2017.05.06.19:10

A rendszerváltás óta nem sikerült nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat, és emiatt nagyon valószínű, hogy a mai napig aktív szereplői a közéletnek azok a személyek, akik a Kádár-rendszerben együttműködtek a kommunista titkosszolgálati szervekkel, vagy magával a KGB-vel, pedig ezeknek az embereknek nem lenne helye a politikában – eltávolításuk pedig elengedhetetlen lenne a rendszerváltás valódi lezárásához.

A „végső soron Moszkvából irányított” elvtársakról készített egy listát az LMP, ugyanis azok a párt szerint kockázatot jelentenek Magyarország számára, különösen annak fényében, hogy a Fidesz országlása alatt nőtt az orosz befolyás hazánkban.

A Listát a párt állította össze, melyen összesen tizennégy, átvilágításra érdemes kormánytag vagy kormányzati tanácsadó található. Közülük tíz személy a moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén szerzett diplomát még 1989 előtt.

Az iskolából egyébként a Szovjetunió vezető tisztségviselői kerültek ki, de onnan egyenes út vezetett a KGB-be is.

Az LMP most újra benyújtja „az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról” szóló javaslatát, egyúttal megvizsgálták, hogy életrajzuk alapján kit, vagy kiket lenne érdemes a kormányzatból alaposan átvilágítani.

A Listán szereplő fideszesek a következők:

  • Balogh Csaba – a Külgazdasági Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. 1987-1992 között tanult Moszkvában.
  • Bus Szilveszter – 1986-1991 között tanult Moszkvában, jelenleg ő a déli nyitásért felelős helyettes államtitkár.
  • Bacskai József – 1978-1984 között tanult Leningrádban, jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős államtitkára.
  • Csutora Zsolt – ő a keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár, korábban tanult az Orosz Diplomáciai Akadémián.
  • Györkös Péter – berlini nagykövet, 1988-ban végzett Moszkvában.
  • A párt több nagykövetet is feltett a listára; Czibere Csaba (Amman), Madari Ákos (Ulánbátor) és Tar Attila (Bagdad) szintén mind a Szovjetunióban végeztek. – írta az Index.

Az LMP vizsgálná Czukor József  hátterét is. Czukor jelenleg Orbán Viktor külpolitikai főtanácsadójaként vállal szerepet, ő korábban a Belügyminisztérium III/I. csoportfőnökségnek, azaz a hírszerzésnek dolgozott.

Czukor 1986-tól diplomata volt a bécsi magyar nagykövetségen, majd 1988-tól Bonnban tevékenykedett szintén hasonló pozícióban.

A listára felkerült Zoltai Gusztáv, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója is, aki múltja alapján nem is lehetne a Fidesz kádere – legalábbis nehéz elképzelni az elmúlt évtizedek alapján, hogy bárki ódákat zengene egy az 1956-os forradalom alatt katona, pufajkás, a forradalom után pedig MSZMP-tag munkásőrért.

Zoltai egyébként a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) korábbi, megbuktatott elnöke ma Lázár János minisztériumának alkalmazottja, csak Bayer Zsolt meg ne tudja!

„A moszkvai tanulmány nem jelent feltétlenül kockázatot, esetenként kell ezt feltárni” –mondta a listával kapcsolatban az Indexnek egy nemzetbiztonsági szakértő bár igaz, az is, hogy az Állami Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, 1989 előtti szovjet időkben ott tanulókról elmondható, hogy mind átestek egy előzetes szűrésen, mely megvizsgálta, hogy a jelentkező vajon ideológiai alapon is felvételt nyerhet-e.

„Ha nem is szervezték be őket, olyan emberekről van szó, akiket a KGB megmért és alkalmasnak minősített. Az attitűdjük pedig mindenképpen vet fel kérdéseket egy teljesen más irányultságú szövetségesi rendszerben.” – Írta a Magyar Nemzet a szakértő szavaira hivatkozva.

Összegezve tehát, a moszkoviták köztünk vannak, vagyis pontosabban a Fidesz sorai közt. Ezt pedig nagyon sok szimpatizáns unja, sokaknak ugyanis vállalhatatlan az ilyen értelemben vett keleti nyitás.

A Magyar Nemzet és az Index alapján.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!