A hétfői zuglói késelés mindhárom gyanúsítottja feladta magát

Péntekig feladta magát a rendőrségen az a három férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn életveszélyes sérüléseket okoztak egy embernek az Ötvenhatosok terén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.

A közleményben az áll: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt hétfő délután az Ötvenhatosok terén késsel hátba szúrt egy férfit, akit közben M. István és O. Alejandro viperával és boxerrel ütlegelt. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A 38 éves M. István kedden önként feladta magát, gyanúsítotti kihallgatása után a bíróság elrendelte házi őrizetét.

A 37 éves B. Zsolt és a 22 éves O. Alejandro csütörtök délután adta fel magát. Gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A BRFK B. Zsolt ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt, M. István és O. Alejandro ellen garázdaság miatt folytat nyomozást.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!