Megszólalt az egyházfő: kíméletlen kritikát mondott Orbánról és Balogról

forrás: nol.hu

A 168 óra készített interjút Iványi Gáborral, aki az egyik legkiemeltebb szereplője a civil karitatív tevékenységeknek. A strasbourgi bíróság ítélete szerint az államnak a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) csaknem egymilliárd forintot kell fizetnie. A Met egyházfője Iványi Gábor. Orbán Viktorról is kérdezték, ő keresztelte meg a kormányfő gyermekeit annak idején. Mostanra azonban markánsan megváltozott a véleménye róla.

„Gyászolom őt, és nehezen dolgozom föl, ami történt. Pontosan emlékszem, mit gondoltam Orbán Viktorról 1989-ben. Előttem van, amint levezetett egy politikai fórumot, és én csak bámultam a frissességét, az energiáját. Romlatlan volt, bátor és tiszta beszédű.

El sem tudtam volna képzelni, hogy ez az ember, aki a lobogó szabadságvágy ikonikus alakjának tűnt, két évtizeddel később porig rombolja mindazt, amiért akkor közösen küzdöttünk.”

Iványi figyelmeztetné is Orbán arra, hogy ez a kárhozat útja.

Szerinte Orbán Viktor sorsa a Jóisten kezében van. A megtérésre a környezetéből Balog Zoltánnak is figyelmeztetnie kellene, lelkészként, de ehhez előbb valakinek a minisztert is le kellene térítenie a kárhozat útjáról.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!