Ki emlékszik ma már Lomnici Zoltánra, a néhai Legfelsőbb Bíróság néhai dicstelen elnökére?
Számos történetet tudnék mesélni róla, de nem teszem, mert nincs kedvem ahhoz – még egy esetleges perben sem – hogy a nevünk egy lapon szerepeljen. Éppen elég volt az a rémes két év, amelyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OITH) szóvivőjeként el kellett tőle viselnem.
Hangsúlyozom, nem az ő szóvivője voltam, hanem a kiváló igazgatási szakember, Zanathy János vezette hivatalé. Már ameddig Lomnici hagyta Zanathyt hivatalt vezetni. Én arra kellettem az egyáltalán nem tisztelt főbírónak, hogy az általa kavart, ám utóbb kellemetlennek bizonyult ügyekben helyette elvigyem a balhét. Ma már mindenki csak arra emlékszik – ha egyáltalán – hogy egyszer kitakarták a fejét egy tévé felvételről. Más érdeme nem lévén, ezzel sikerült mártírként bevonulnia a történelembe.
Nála csak fiát, ifjabb Lomnici Zoltánt kedvelem jobban. Azt az „alkotmányjogászt”, aki Soros Györgyöt Ciccolinához és a tömeggyilkos Brevikhez hasonlítja. Nem kell ahhoz Sorost szeretni, hogy ettől az ember haja égnek álljon. Az ifjú titán mindössze azt a – szerinte – 226 EP-képviselőt akar átvilágíttatni, akik – szerinte – Sorostól kapnak támogatást. És hogy honnan informálódik ez a nemes ifjú? Hát persze, hogy a DC Leaks-ről. Arról az orosz titkosszolgálati oldalról, amelyet nyilvánvalóan a legszavahihetőbb és leghitelesebb hackerek töltenek fel a legmegbízhatóbb „dokumentumokkal”.
Szakmai berkekben különbséget szoktak tenni jogászok és jogot végzettek között. A jogvégzettség ténykérdés: az illető elvégezte a jogi egyetemet. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy valakit pusztán emiatt jogásznak is tekintsünk. Ez utóbbi ugyanis hivatás. Olyan hivatás, amelyhez jogérzék, szakmai rátermettség és nem utolsó sorban tisztesség szükségeltetik. A jogász tényekkel és bizonyítékokkal dolgozik. Nem is szólva egy „alkotmányjogászról”. Neki még a jogelveket is figyelembe kellene vennie. Tisztességes jogelveket. Alapjogokat, emberi jogokat, hadd ne soroljam. A pusztán csak jogot végzett fütyül mindezekre.
Egy jogásznak, egy „alkotmányjogásznak” a száján még véletlenül sem csúszhatna ki egy Ciccolina, vagy Brevik hasonlat annak az embernek a kapcsán, akinek végső soron ez az egész mai vircsaft a létét köszönheti. Sajnos. Mert Soros is tévedhet. Mert Soros tévedett. Nagyon mellényúlt akkor, amikor anno a mai senkiháziakat támogatta. Persze van mentsége. Az akkori Orbán és társai nyomokban sem hasonlítottak a maiakhoz.
Egy dologban azonban – bár nehéz szívvel – kénytelen vagyok ifjabb Lomnicival egyetérteni. Én is aggódom amiatt, vajon a „jelenlegi brüsszeli vezetés” tényleg alkalmas-e a feladatára. Persze nem ugyanazért aggódunk. Nem azért, mert „a magyar miniszterelnök elleni személyeskedő kirohanásaikkal saját érdekeiket védték”. Ugyan már, milyen érdekeiket? Orbán nekik legfeljebb egy csúf pattanás a fenekükön. Az én bajom az, hogy még mindig nem képesek hatékonyan fellépni a magyar miniszterelnök ellen. Még mindig csak szájkaratéznak ahelyett, hogy végre szankcionálnák azt a botrányos, nem csak saját országát tönkretevő, de az Uniót is bomlasztó politikát, amit ez az ember gátlástalanul folytat.
Igaz, a szankciókkal is mi szívnánk meg. De így is, úgy is szívunk. Ha „megállítjuk Brüsszelt”, elapadnak a pénzcsapok. Még szegényebb lesz ez az ország. De talán akkor majd rájövünk, kiknek köszönhetjük mindezt.
És akkor az idősebb Lomnicit majd az ifjabb is követi a „tündöklés” utáni bukásban.
