A kormány koncertkörútra indul, mert a nép le se’ ápolja a nemzeti konzultációt

Hivatalosan 600 ezren küldték vissza a legalább hárommilliós példányban kiküldött nemzeti konzultációs íveket.

Május 6-áig kézbesítik a kérdőíveket, amelyeket május 20-áig lehet még visszaküldeni – nyilatkozott az örömhírről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az eddigi hivatalos adatok szerint bő félmillió érkezett vissza az értelmetlen kormánypropagandából.

Az államtitkár szerint Brüsszel félreérti az „Állítsuk meg Brüsszelt!” konzultáció kérdéseit – mintha nekik kellene értelmezni s minden bizonnyal ez az oka a lebőgésnek….

Mindenesetre a kormányzat dolgozik a Brüsszel által a nemzeti konzultációval összefüggésben megfogalmazott szórólapszerű levél tételes megcáfolásán. Leszögezte: a konzultáció az Európai Unió megújítását szolgálják, ez egy európai párti kérdőív.

Sok kérdésben egyetértünk, vannak azonban olyanok, amelyekben nem engedhetünk, mert azok nem szolgálják Magyarország érdekeit – fogalmazott, utóbbiak közé sorolva a migráció vagy a rezsicsökkentés témakörét.

Tuzsontól azt is megtudhattuk, hogy a kínos érdektelenség miatt (ő persze nem így fogalmazott) a nemzeti konzultáció országjárásra indul, amelyet a kormányzat által felkért szakemberek, illetve a kormányzat képviselői tartanak annak érdekében, hogy világossá tegyék a kormányzati álláspontot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!