Csúnyán beégtek a fideszes provokátorok – Botkát várták, de egészen más történt…

Forrás: nol.hu - a kép illusztráció, nem a lakiteleki eseményeket ábrázolja, hanem egy megvalósult fideszes provokációt az Éhségmeneten.

A fideszes provokátorok csatarendbe sorakoztak Lakiteleken, hogy megzavarják a szocialisták miniszterelnökjelöltjét, azonban ő nem érkezett meg. Mégpedig azért nem, mert szó sem volt róla, hogy jönni fog. A rá várakozók azonban már a rigmusokat is kitalálták, amivel fogadni fogják a baloldal jelöltjét, ám hiába a hormonoktól, szenvedélytől és jóindulattól fűtött akció, Botka nélkül kellett provokálniuk a kitelepülő szocialistákat.

A srácok nem bírták megemészteni, hogy szövegértésből megbuktak, ezért egy cikket is feltettek a lakitelekma.hu oldalra, amelyben többek között ezt írják:

„Április 26-án 7.30-ra utcafórumot hirdetett meg az MSZP a lakiteleki piac elé, ahol Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt új baloldali programját kívánták ismertetni. Nem sokan kerülgették az MSZP pultját, többen Botka Lászlót is várták.

Elterjedt a hír Lakiteleken, hogy szerda reggel Botka László személyesen fog fórumot tartani a lakiteleki piacnál. Helyette az MSZP kiskunfélegyházi vezetői osztottak szórólapot néhány érdeklődőnek az új baloldal új programjáról, így az utcafórum spontán standolássá alakult, majd különösebb tevékenység nélkül befejeződött.”

Akkor most megmutatjuk, mi volt az a bűvös mondat, amiért a helyi fideszes provokátorok azt gondolták, hogy Botka László személyesen érkezik majd a lakiteleki kitelepülésre:

„Ismerje meg Botka László programját!”

Csodálkozunk, hogy ezek után nem volt mindenkinek nyilvánvaló, hogy a miniszterelnökjelölt személyesen képviselteti magát, sőt, megkockáztatjuk, hogy talán még oda is költözik…

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!