Orbán török példaképe blokkolta az internet szabadságát

A szabadon szerkeszthető online tudástárt minden nyelven blokkolták a török hatóságok, erősítette meg a feltételezéseket az ország internetes blokkolásait vizsgáló civil szervezet – írta a Hürriyet című török újság angol nyelvű internetes kiadása.

A török hatóságok az egész országban elérhetetlenné tették szombaton a Wikipédia online enciklopédia oldalait – közölte egy, az internet elérhetőségét figyelő török csoport.

A lépés illeszkedik azoknak az intézkedéseknek a sorába, amelyek az ankarai kormány bírálói szerint a világhálón zajló szabad véleménynyilvánítás felszámolására irányulnak.

Törökországban a 2016. júliusi puccskísérlet óta rendkívüli állapot van érvényben, és az elnöki jogkörök széles körű kibővítéséről szóló április 16-i népszavazást is ennek korlátozó intézkedései közepette tartották meg.

A referendum után két nappal az ankarai kormány újabb három hónapra, július 19-ig meghosszabbította a rendkívüli állapotot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!