Botka: Jövő ilyenkor le fogjuk váltani a Fideszt

Az országjárás során már tízezer választóval ráztam kezet, és úgy látom, hogy a többség azt akarja, hogy közös erővel egy élhető országot teremtsünk – jelentette be Botka László miniszterelnök-jelölt Molnár Gyula pártelnökkel közösen tartott utcafórumán.

A szocialista politikusok csütörtökön Nyírbátorban és Nyíregyházán jártak.

Molnár Gyula szerint most arról kell beszélnünk, hogy milyen lesz Magyarország a következő évtizedekben. Mert a 2018-as választás nem egy választás lesz, hanem az, amelyik hosszú időre eldönti az ország sorsát – mondta. Hozzátette azt is, hogy ma az országban az a legnagyobb baj, hogy túl nagy a vagyoni különbség az emberek között, és nincs igazságosság.

Leszögezte: nincs sunnyogás, nincs alibizés, nincs olyan, hogy majd a második ligában is jók leszünk, mert az MSZP meg akarja nyerni a választást, és mindent meg is tesz érte.

Az új baloldali program működőképességét bizonyítja, hogy provokálnak, tüntetnek a Fidesz megbízottjai. Jövő ilyenkor le fogjuk váltani a Fideszt, és közös erővel élhető országot teremtünk – jelentette be Botka László, aki hozzátette azt is, hogy Budapesten több tízezer fiatal tüntetett, állt ki a demokrácia mellett, mert a magyarok döntő többsége ma is Európában, és nem a putyini Oroszországban akar élni.

A miniszterelnök-jelölt rámutatott: most is szégyenpadon ül az Európai Parlamentben Orbán, de ez nem Magyarország, csak a Fidesz-kormány szégyene. „Le fogjuk mosni a gyalázatot” – jelentette ki.

(kép: archív)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!