Pesszimistábban látják a jövőt a nők egy felmérés szerint

Outdoor Serious Face Woman Portrait Sad Beauty

A nők jobban tartanak a munkanélküliségtől, az egészségük romlásától és attól, hogy nem lesz pénzük nyaralásra, a válaszadók majdnem fele viszont elégedett aktuális anyagi helyzetével – derült ki a K&H rövid távú anyagi kockázatokat vizsgáló reprezentatív felméréséből, amelyben 500, 30-59 éves embert kérdeztek meg tavaly novemberben.

A válaszadók több mint harmada azt mondta, pénzhiány miatt nem tud elmenni nyaralni. Leginkább a nők és az 50 év felettiek pesszimisták: 42, illetve 41 százalékuk mondta azt, hogy nem tudják majd finanszírozni pihenésüket. A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók csaknem fele elégedett anyagi helyzetével, 30 százalék inkább pozitívan, 19 százalék pedig kifejezetten pozitívan gondolkodik róla.

A fiatalabb korosztály kevésbé látja pesszimistán a helyzetet, míg a 30-asok körében csak 16 százalék gondolkodott kifejezetten negatívan anyagi helyzetéről, addig a 40-esek körében 21 százalék, az 50-es korosztályban pedig már 33 százalék volt ez az arány. A felmérésben megkérdezettek 30 százaléka tart attól, hogy nem lenne elég pénze betegsége kezelésére, a pesszimisták aránya a nők és a kisebb településeken élők körében magasabb.

A munkahely elvesztésének lehetőségét a válaszadók összességében alacsonynak tartják, a munkanélküliség miatt romló életszínvonaltól 25 százalék, míg a munka elvesztésétől 22 százalék tart – derült ki a K&H kutatásából.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!