Közel százmilliárdból elúszásban első helyen a vizes vb beruházása

A Dagály Úszóaréna kivételével hatalmas hajrára lesz szükség a Magyar Nemzet szerint a vizes vb beruházásainál.

A Magyar Nemzet informátora szerint komoly gondok vannak a budapesti vizes világbajnokságra való felkészüléssel, egyes projekteknél az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban járnak a kivitelezők.

A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában még szinte sehogy nem áll a felújítás alatt lévő medence, a mobil lelátóról pedig úgy tudja a lap, hogy még a múlt héten sem tudták, ki fogja építeni. Utóbbi egyébként nem volt része a Hajós és Széchy Tamás Uszoda felújítására kiírt bő 3 milliárdos közbeszerzésnek – jegyzik meg a cikkben. Munka egyébként van bőven: például javítani kell a fedett uszoda tetejét, nyílászárókat kell cserélni, medencéket kell felújítani.

Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, behozhatóak-e ezek a lemaradások. A költségeket azonban a Magyar Nemzet forrásai szerint biztosan megdobja a csúszás. A lap kalkulációi szerint a vizes vb összkiadása már most masszívan 95 milliárd forint felett jár.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!