Kész Zoltán olyan humorbombát dobott Balog Zoltán miniszternek, hogy Putyin is megirigyelné

Kész Zoltán független parlamenti képviselőről aligha mondható el, hogy lustálkodik. A fontos ügyekről szót emel, ha kell, oroszul is, hogy a kormánytagok biztosan megértsék azt.

Nemcsak magyarul, hanem oroszul is feltette írásbeli kérdését Kész Zoltán, Veszprém független képviselője Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének – írja az Index.

Kész egy választókerületét érintő ügyben akart tájékozódni, azt szeretné kideríteni, hogy elcsatolják-e a keszthelyi Georgikon Kart a veszprémi központú Pannon Egyetemtől. Ez ugyanis veszélyeztetné az egyetem fenntarthatóságát.

Az elcsatolás terve egy Emmi által készített munkaanyagból derült ki, majd Palkovics László államtitkár is beszélt arról, hogy át akarják alakítani, és „egy ernyő alá akarják vonni” a hazai agrárképzéseket. Kész többször is szerette volna megtudni, hogy valóban elcsatolják-e a Georgikon Kart.

Most pedig az írásban egy eldöntendő kérdést is feltett, hogy „ne legyen szükség Habony Árpád vagy bármely más politikai kommunikációs tanácsadó munkájára”. A kérdést ezért oroszul is feltette. Túl sok mozgásteret nem hagyott a miniszternek, ezért eldöntendő kérdést intézett Baloghoz, amely így hangzott:

„Kérdezem Önt, elcsatolják-e a Georgikon Kart a Pannon Egyetemtől, igen vagy nem?”

Balog válaszra sem méltatott, helyette Rétvári Bence államtitkár válaszolt, de nem határozott igennel vagy nemmel.

„Úgy látszik, Ön még komoly ügyben sem tud komolyan feltenni egy kérdést: olykor ügyvédi irodai fejléccel küldi, olykor orosz ismereteivel próbál humorizálni . Szerencsére a hazai agrárképzést áttekintő jelentés ennél szakmaibb előkészítés alatt áll” – írta Rétvári.

Kész Zoltán jogosan érdemelné ki az év szellemes kérdése díjat. A Pesti Bulvár részéről biztosan megszavazzuk neki.

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!